Lovagrendünk célja, hogy megőrizze és ápolja a magyar történelem során Aranysarkantyús vitézzé avatott hősök emlékét, felkutassa leszármazottaikat és velük közösen emlékhelyeket alakítson ki.
Magunkénak valljuk eddigi utolsó királyunk, Boldog IV. Károly szellemiségét, békeszeretetét, melyet büszkén hirdetünk és megőrzünk! Az ő emléke előtt is kívánunk tisztelegni tevékenységünkkel.
I. Ferenc József császár és magyar király halálával 1916. november 21-től Károly lett a Monarchia feje.
IV. Károly néven lépett a magyar trónra, a koronázási szertartásra Budapesten a Mátyás templomban került sor 1916. december 30-án. A szokásoknak megfelelően a koronázás után aranysarkantyús vitézeket avatott, a képen látható 50 katona részesült a magas elismerésben.
"Tekintettel arra a körülményre, hogy az 1916. évi koronázás a háboru harmadik esztendejében ment végbe, az aranysarkantyus vitézek kijelölése összefüggésbe hozatott harcztéri érdemekkel, s az aranysarkantyus vitézségre csak olyan férfiak hozattak legfelső helyen javaslatba, akik komoly harcztéri szolgálattal érdemesültek erre a magas kitüntetésre s emiatt szem előtt tartatott az a körülmény is, hogy harcztéri szolgálat által érdemesült olyan egyének üttessenek aranysarkantyús vitézekké, akik az ellenség előtt tanusitott vitéz magatartásukért háborus kitüntetésben részesittettek."