Az aranysarkantyús lovag

A magyar királykoronázások után I. (Szent) István király kardjának érintésével felavatott lovagok megnevezése és rangja. Nem volt valódi lovagrend, tagsága nem járt semmilyen külön kiváltsággal, kötelességekkel és nem voltak rendi szabályaik sem. A felavatott lovagoknak azonban valószínűleg joguk volt a szertartás során a csizmájukra felcsatolt valódi aranysarkantyút viselni, amiről a nevüket kapták és a kalapjukon, a forgó alatt szintén kis aranysarkantyút hordtak. Rendjelük nem volt, bár ezt a felavatottak többször is kérelmezték. 1918-ban IV. Károly díszjelet adományozott az 1916-os budapesti koronázásán felavatott lovagoknak. 

A források az Anjou-uralkodók idején említik először az aranysarkantyús lovagok avatását, de utalnak arra, hogy már az Árpád-házi királyok idején is része volt a ceremóniának. A sarkantyú mindig is a lovagság hatalmi szimbóluma volt és egyesek díszes kivitelű sarkantyúkat viseltek. A reprezentatív darabok aranyból is készülhettek. Nagy Lajos anyja, Erzsébet királyné búcsújárása során, 1343-as római bevonulásakor a díszkíséretében ötven aranysarkantyús vitéz is volt. V. László királyt Újlaki Miklós vajda avatta lovaggá 1440-es koronázásán. A 15. században már rendszeres volt az aranysarkantyús lovagok avatása. Dózsa György a szendrői törökök közül párbajt vívott egy Ali nevűvel, akit meg is ölt, miután egy csapással vágta le páncélos jobb karját. Ezért a király Budán aranysarkantyús vitézzé ütötte, kardot, arany nyakláncot, bíborruhát, Belgrád és Temesvár között negyventelkes falut adományozott, és a címerébe karddal átütött emberi kart nyert.

Eleinte nem kötötték ki előre, hogy kiket lehet lovaggá ütni. Miksa király 1563-as koronázásán avatták lovaggá a török elleni háborúkban kitűnt vitézeket: Thury Györgyöt, Székely Antalt, Gyulaffy Lászlót és Hennyey Miklóst. A lovagi avatásra sok olyan ember is odatolakodott, aki méltatlan volt erre a kitüntetésre, ezért a lovagok avatását abba kellett hagyni.

1598-ban Mátyás főherceg avatta aranysarkantyús lovaggá Nádasdy Ferencet és Pálffy Miklóst a töröktől visszafoglalt Győrben. 1608-ban, II. Mátyás király koronázásakor avattak újabb lovagokat. Basta generális címei között szerepelt az Eqves Avrat is.

Később felhagytak a találomra elvégzett lovaggá avatással. Először az 1609: 73. tc. említi azokat a fiatal nemeseket, akiket a magyar király a koronázás után lovaggá szokott ütni. I. Lipót kilencéves fiát, Józsefet 1687-ben koronáztatta magyar királlyá. Mivel fiatalkorú volt, nem avathatott lovagokat, ezért Lipót először aranygyapjas lovaggá ütötte, letétette vele az aranygyapjas vitézek esküjét, és így lovagi értelemben joga lett lovagokat avatni.

A pozsonyi koronázásokon az aranysarkantyús vitézek felavatása a ferencesek templomában történt. Idővel a felavatottak nagy része az ország előkelő családjaiból került ki, de megtalálható volt köztük szinte minden társadalmi réteg tagja. A 19. század végétől az aranysarkantyús vitézzé avatandók személyére a miniszterelnök tett javaslatot. Számuk igen változó volt. III. Károly király koronázásán 6, Mária Teréziáén 44, II. Lipótén 33, V. Ferdinándén 27, I. Ferenc Józsefén 28, IV. Károlyén pedig 47 lovagot avattak.